Köszönjük szépen, hogy társaink voltatok a nagy napunkon.
Valamint köszönjük nekik Akik nélkül....


2023.05.20.

Szombathely, 

Házasodunk

Nagyon sok szeretettel köszöntünk a honlapunkon!

Köszönjük, hogy elfogadtad a meghívásunkat és részt veszel az esküvőnkön. Izgulunk, hogy minden úgy sikerüljön, ahogy elterveztük. De ha valami nem pont úgy alakul, akkor egyrészt reméljük, hogy ezt Ti nem veszitek majd észre, másrészt majd megoldjuk a helyszínen 😊
A Polgári szertartásra várunk minden kedves barátunkat, ismerősünket szeretettel. Az ezt követő vacsorára csak a szűk családi meghívottakat. A megértéseteket köszönjük. 
Ahogy már a meghívóban is olvashattátok, igazán különleges nap előtt állunk, amit már alig várunk. Ti mindannyian nagyon fontosak vagytok számunkra, ezért Veletek együtt szeretnénk ünnepelni, örülni és mulatni, aminek a megörökítésére profi fotóst kértünk fel. Szeretnénk ezért arra kérni Titeket, hogy a polgári esküvőnk és a lakodalmunk legyen telefonmentes! Szeretnénk, ha nem az okostelefonok kameráján keresztül lennétek tanúi ennek a napnak, hanem “a saját szemetekkel”. Sajnos a közelmúltban több esküvőn is azt láttuk, hogy a násznép fele – nyilván szeretetből, de mégis zavaró módon – végigfotózta a menyasszony bevonulását és a szertartást. Volt, aki igazán nem is tudott odafigyelni, mert közben a telefonját nyomogatta. Az egyik ismerős pár szomorúan mutatta azokat a képeket, amiket a fotósuk készített. A képek nagyon klasszak lettek, leszámítva, hogy egy csomó képen a háttérben ott van néhány rokon aki terpeszben állva fotóz, kameráz a mobiljával. Annyi pénzt kifizettek a fotósnak, és a menyasszonyi torta felvágásáról például nincs egy normális képük sem, mert mindegyiken ott van valaki előttük/mellettük, aki fotóz. Reméljük, hogy megértitek és tiszteletben tartjátok, hogy Mi ilyet nem szeretnénk. Kérünk Titeket, hogy hagyjátok a fotózást a szakemberre, az elkészült képeket mindenképpen megosztjuk majd Veletek. Előre is köszönjük! 


Házasságkötés helyszín & Parkolás

Szombathelyi Polgármesteri hivatal

Parkolás

Lagzi helyszín & Parkolás

Pásztor Csárda

Parkolás

Étlap

Hortobágyi húsos palacsinta
Ceaser saláta pirított csirkemell csíkokkal

Vasi lakodalmas leves
    marhahús tyúkhús, sárgarépa, lúdgégetészta
Vegán "húsleves"

Húsleves májgombóccal

Menü I.:
Sajttal. sonkával töltött pulykatekercs rántva, kerti finomságokkal
Gombás sertéskaraj petrezselymes burgonyával
Töltött csirkecomb (felső comb)

Menü II.:
Tárkonyos lubipecsenye vajas galuskával
Sertésborda rántva petrezselymes burgonyával
Töltött csirkecomb, rizs
Sajt és zöldségek rántva

Menü III.:
Szűzérmék erdei gombával, pirított burgonyával
Camambert sajttal, aszalt szilvával töltött pulykatekercs rántva
Töltött csirkecomb, rizs
Friss vegyes saláta

Mini töltött káposzta
Vörös boros marhapörkölt házi galuskával
Vadpörkölt dödöllével
Pulyka Stroganoff módra
Hagymás burgonyasaláta
Zöldsaláta pirított magukkal
Gyümölcstál

Desszertet vegyesen a helyi konyha Chéf ajánlásával válogattuk össze. Köztük vegán és szénhidrát csökkentett valamint vega és vegán darabok is megtalálhatóak. Minden mentesek is 😊

Tortákat vegyesen a Mészáros cukrászdából rendeljük. Köztük vegán és szénhidrát csökkentett valamint vega és vegán darabok is megtalálhatóak. Minden mentesek is :-)

Laktóz
Glutén
Tojás

Itallap

Gösser csapolt

Nemesgulácsi Olaszrizling,
Nemesgulácsi szürkebarát,
Soproni kékfrankos,
Bujdosó cuvee

ásványvíz,
Coca Cola,
Fanta,
Kinley,
rostos gyümölcslevek (alma, narancs, őszibarack)

espresso,
melange,
capuccino

Mobirise Website Builder

Ajándékozás:
Aki nászunkra szép ajándékot adna,
A reánk szánt összeget tegye borítékba,
A legtöbbet ezzel segít nekünk,
Támogatva induló közös életünk.

Köszönettel: 

Ági és Atti

Programok

16:00

Mobirise Website Builder

Polgári esketés

Polgári esketés a szombathelyi városházán történik.
A fényképezést kérjük hadjátok a felkért profikra. 
A végén az épület előtti lépcsőn, egy nagy közös csoportos fotózás. Kérünk bennetek egy szép mosollyal támogassatok minket. 

18:00

Mobirise Website Builder

Vacsora helyszín 

Megérkezünk és ültetési rendnek megfelelően elfoglaljuk és belakjuk a vacsora helyszínt. Ami a szombathelyi Pásztor Csárda vendéglő. A vacsora pontban 19:00 kor kerül tálalásra.

20:00

Mobirise Website Builder

Nyitó tánc

El "táncoljuk" közösen a friss házasok nyitó táncát.
Természetesen utána tiétek is a terep. 





0:00

Mobirise Website Builder

Menyecske tánc

Eladó a mennyasszony.... avagy menyecske tánc.

0:30 kifulladásig

Mobirise Website Builder

Ereszdel a hajam...

A minőségi szórakozást esküvői dj szolgáltatja.


Kapcsolat

Kérdésekkel az alábbi módon fordulhatsz hozzánk....

Email

Megpróbálunk gyorsan válaszolni... 😊

Telefon

Minden nap 10 - 20 óra között

Designed with ‌

Landing Page Builder